Már 24

200 km-t utazott az irodám egészen Újlengyelig

újlengyel székhelyszolgáltatás

Újlengyel székhelyszolgáltatás

A költözés sok változtatással jár az ember életében. Mivel én egyéni vállalkozóként dolgozom, és a legtöbb ezzel kapcsolatos ügyet online is tudom intézni, ebből a szempontból nekem viszonylag könnyebben ment. A férjem viszont világéletében alkalmazott volt. Ennek ellenére sosem keresett rosszul, és most talált is egy megfelelő pozíciót, ahol az eddiginél magasabb fizetést ígértek neki, illetve az új cég tevékenysége is sokkal jobban kötődik az ő különleges szakterületéhez. Ezért nem is volt kérdés, hogy váltson-e, még akkor sem, ha az iroda 160 km-rel arrébb van, és minden nap be kell járnia.

Hamarosan megfelelő ingatlant is találtunk, és az adásvétel is viszonylag gyorsan lezajlott. Pedig amiatt, bevallom őszintén, kicsit aggódtunk, hogy hogyan találunk majd ilyen rövid idő alatt vevőt anélkül, hogy a szükségesnél jóval többet engednénk az árból. Viszont szerencsénk volt, már csak azért is, mert a régi házunkban ki volt alakítva nekem egy külön irodahelyiség. Mégiscsak akadtak olyan teendők, amelyeket az ügyfelek szerettek volna személyesen intézni. A vevő pedig ebből külön lakrészt szeretett volna csinálni, és pont ilyen ingatlant keresett.

Igen ám, de így odalett a cégem központja is. Mindegy, hogy hol, de újat kellett keresnem. Egy helyi vállalkozóknak szóló csoportból megtudtam, hogy újlengyel székhelyszolgáltatás szempontjából nagyon jó választás, mivel az ott bejegyzett cégeknek nem kell iparűzési adót fizetniük. Ebbe viszont segítség nélkül nem mertem belevágni, ezért tovább kutakodtam az interneten a témában. Végül ráakadtam a szekhelyszolgaltatas24.hu oldalára. Nekik több újlengyel székhelyszolgáltatás csomagjuk is van, amelyek tulajdonképpen az előfizetés időtartamában és az árban különböznek. De ha úgysem fizetünk iparűzési adót, és eddig fizettünk, akkor nem mondhatjuk, hogy a székhelyszolgáltatás ára egy nagyobb plusz kiadást eredményezne. Sőt, hosszútávon sokkal többet spórólunk vele! Már csak azért is, mert az üzletben nem mindig minden a pénzről szól. Sokszor munkát és energiát is fektetünk abba, hogy ügyfelünk részére biztosítsuk az alkalomhoz illő, üzleties helyiséget, időben befizessük a kapott számlákat, felvegyük az ajánlott leveleinket a postáról, ha épp nem tartózkodunk az irodában a kézbesítés alatt stb. Tovább a teljes tartalomhoz »

okt 03

Nem kell félni a fogorvostól!

fogtömés házilag

fogtömés házilag

Mi a családdal a magyar konyha hívei vagyunk. Én azért egy kis keleti ízvilágot és olaszt is becsempészek a hétköznapokba, de jó érzés, hogy amikor hazalátogatok, akkor mindig a megszokott, tökéletes, hamisítatlan magyar ízek várnak édesanyámnak és édesapámnak köszönhetően. Igen, nálunk mindenki főz, és azt kell mondjam, mindenki jól is főz! Persze nekem még sokat kell tanulnom, nem jön még rutinból sok dolog, de a fűszerezés, az állagok, az arányok mindig stimmelnek nálam. Sütni viszont valamiért csak húgom szeret, ő ezt egyfajta önkifejezési formának is tekinti, pedig egyikünk sem kifejezetten édesszájú egyébként – bár sok jó magyar desszert van, nem mondom -, de mi itt az egyszerűségre és gyorsaságra hajtunk inkább.

Erről eszembe jutott, hogy aki édesszájú, azt milyen gyakran fenyegetik a szuvas fogakkal, pedig minden a megfelelő tisztításon – és persze valamennyire a genetikán – múlik. Egyesek még akár olyan dolgokkal is próbálkoznak a fogorvos elkerülése végett, mint a fogtömés házilag, de én ezt senkinek sem javasolnám, főként mert olyan profi és emberséges fogorvost tudok ajánlani, akinél hiszem, hogy a legaggódósabb páciensek is biztonságban fogják érezni magukat. Én budapestiként már egy ideje a Kacsa utcai fogászati rendelő visszatérő kliense vagyok, és már többek számára ajánlottam a fogorvosomat – mindenki nagyon örült ennek az ajánlásnak. Egyébként az ideiglenes fogtömés házilag történő megerősítése sem a legjobb ötlet, a legjobb, ha mindent úgy teszünk, ahogyan a fogorvosunk javasolta. Ezért is tartom abszurdnak, hogy valakit a fogtömés házilag történő kivitelezése foglalkoztat – bajt tudunk csinálni már csak azzal is, ha hosszan halogatjuk a fogorvoshoz való bejelentkezést. Itt, a Kacsa utcai fogorvosi klinikán biztosak lehettek benne, hogy jó kezekben lesztek! Nem ismerek türelmesebb és szakértőbb fogorvost, ráadásul a frekventált helyszín és az igényes rendelő ellenére sem a valóságtól elrugaszkodott árakkal találkozhatunk náluk. Tovább a teljes tartalomhoz »

máj 22

Ránctalanító argánolaj és retinol.

Argánolaj a ráncok ellen

Argánolaj a ráncok ellen

Egy liternyi, szinte csodaszerű hatású, egyedülálló olaj előállításához 30 kilogramm argánbogyóra van szükség. Tudtad, hogy ez a fa csak egy helyen nő a világon? Ez a hely Marokkó.

Bár az emberek máshol is próbáltak argánfát termeszteni, soha nem jártak sikerrel. Talán ezért is olyan értékes az argánolaj, amelyet joggal neveznek Marokkó aranyának. Ez a világ legdrágább olaja, de a testünk számára csodaszerként felbecsülhetetlen az értéke.

Argánolaj a ráncok ellen

Az argánolajról leginkább a bőrrel kapcsolatban beszélnek. Nem csoda. Bármilyen életkorban csodákat művel a bőröddel. Nagy mennyiségben tartalmaz E-vitamint, de magas az esszenciális zsírsavak aránya is, amelyek gyulladáscsökkentő hatásúak és segítik a bőr gyógyulását.

Ezért adnak argánolajat gyakran kozmetikumokhoz. A bio argánolaj a regeneráló krémek alapja.

A fiatalos megjelenés érdekében próbálja ki az argánolajat, amely táplálja és puhává teszi a bőrt, de a Q10 koenzim is, amely a marokkói arannyal kombinálva megszabadítja a bőrt a ráncoktól, és pontosan úgy kezeli, ahogyan azt megérdemli.

Tippünk: Az argánolaj a körömápolásban is kiváló. Erősebbé, fényesebbé és kevésbé törékennyé teszi őket. Elég hetente egyszer egy kis mennyiségű olajjal bedörzsölni a körmöket. A körömágybőrre is kenhetsz egy kis mennyiséget.

Argánolaj és száraz haj

Száraz és töredezett hajvégektől szenved? És próbálta már az argánolajat? Táplálja a hajat teljes hosszában és mélységében. Csak dörzsölj néhány csepp olajat a nedves hajba, és fésüld át egy fésűvel. Az argánolaj a fejbőrt is ápolja, amelyet segít hidratáltan és tápláltan tartani.

Ha tehát még nincs a fürdőszobád polcán egy üveg tiszta argánolaj vagy egy olyan termék, amely tartalmazza, akkor gondolkodj el rajta. Tovább a teljes tartalomhoz »

feb 25

Szállítmányozni, egy központból, kötöttségek nélkül.

cégalapítás

cégalapítás

Találtam egy egyre nagyobbra és nagyobbra nővő, folyamatosan terebélyesedő fuvaros nagyvállalkozást a leendő költözésünkhöz. Persze, ők nem egy logisztikai cég, sokáig amolyan fizikai székhelyük sem volt, mint megtudtam (a bejelentett címen túl, így értem, nem történt azon a fix helyen tényleges munkavégzés), hisz nekik a foglalkozásuk lényege, hogy eljussanak és eljuttassanak A pontból B pontba az országban. Vagy akár külföldre történő költöztetés esetén is mondjuk.

Nos, ilyesmire, konkrét irodabérlésre nincs is feltétlenül szükség, mint elmondták, főleg, ha az ember a Topcégalapításra (topcegalapitas.eu-ra) bízza eleve a cégalapítás első fázisait. Tőlük ugyanis ingyen kérhetjük ezt, amikor indulunk, ha 6+1 hónapra székhelyet is bérlünk. De olyan székhelyet, ahol nem kell aztán ott tartózkodnunk, mégis lesz cégtáblánk. És ahová mégis érkezhet bármilyen levélküldemény, mert vállalják, hogy átveszik és továbbkézbesítik.

A topcegalapitas.eu tehát a székhelybérlés megkönnyítése és a cégalapítás mellett (bár már ezek is árulkodnak róla) egy nagyon sokoldalú szolgáltató. Tovább a teljes tartalomhoz »

dec 30

Segítenek eljutni a legjobb gázszerelőhöz Budapesten, ő pedig segít gázkészüléket is választani

gázszerelő budapest

gázszerelő budapest

Egy jó gázszerelő ugyanis nem olyan, hogy csak a legkritikusabb esetekben segít. Aki az életét teszi fel erre a szakmára, annak ez a weboldalán is meglátszik. Mert nem elégszik meg egyetlen elérhetőségi telefonszám odadobásával, hanem tanúskodik több dolog is arról, hogy neki ez nem csak szakma, hanem hivatás!

Nem kell már többé beírogatnotok a keresőbe, hogy „gázszerelő budapest”, és átnéznetek az egész találati listát, elejétől a végéig. Komolyan vallom, hogy én mostanra Budapesten megtaláltam a legjobbat, mert nekem már sokat segítettek, és kezdettől is ők voltak a legszimpatikusabbak. Persze, ha mégis rákeresnétek: gázszerelő budapest, vadászhatjátok a hitelesnek tűnő visszajelzéseket, hogy kikkel a legelégedettebbek mások, de én hozok egyéb érveket is…

A vizgazfutesszerelo24.hu jó nagy társaság, több szakemberrel, több területen tevékenykedve. De mivel tűnnek ki, bármely, nevükben foglalt területen és azon túl? Ha jó szemmel, kicsit a dolgok mögé lesve keressük a megfelelő szolgáltatást, lehetnek olyan kulcspontjai a folyamatnak, amik mind döntők lehetnek. És nem véletlenül lehetnek azok, mert 10-ből 9 alakalommal valóban nagyon árulkodók, és ráadásul a legfontosabb lényegiségről árulkodnak. Hiába vízszerelőt keresünk, ne csak azt olvassuk el, mit ajánl a dolog érdemi részén belül, hanem például az is árulkodó lehet, hogy mennyire korszerű az adott szolgáltató honlapja. Az igényesség önmagában fontos, de olyasmi is, ami a sikeresség bizonyítéka olykor. Az igényességnek ugyanis ára van. Forintban mérhető ára is.

Ha egy csúcsszuper honlapot találunk (mint amilyen a vizgazfutesszerelo24.hu-é), ahol kattintásra azonnal hasznos funkciókat találunk és/vagy informatív helyekre visz minket a weboldal, tudhatjuk, hogy költöttek rá! És ki tud ilyesmire költeni? Akinél “megy a bolt”. A bolt pedig annál megy igazán, akit sokszor hívnak szerelni, mi több, visszahívják a korábbi ügyfelek. Mert elégedettek voltak, és amikor épp valami mással van baj, ragaszkodnak a bevált szerelőhöz. Az ilyen profi weboldalak, mint a vizgazfutesszerelo24.hu nem öt perc alatt készülnek el, hogy legyen valami netes jelenlét! Annyi írásos anyag van rajta, amihez idő kell. Igényesen is vannak megírva, összefoglalva az egyes szakterületek alterületeinek és ágazatainak leírásait. Tovább a teljes tartalomhoz »

máj 22

A SEO keresőoptimalizálás miről szól?

SEO keresőoptimalizálás

SEO keresőoptimalizálás

Aki rendelkezik weboldallal, az már bizonyára hallott a keresőoptimalizálásról vagy már alkalmazza is. Bármelyik is legyen, az biztos, hogy nem éri meg hozzáértés nélkül foglalkozni vele, mert bár tanulható, sok időbe telik és a szakemberek is nap mint nap folyamatosan tanulnak és tesztelnek. A SEO/keresőoptimalizálás LogicalmDesign SEO ügynökség segítségével garancia rá, hogy előrelépés történhet a weboldallal, annak helyezése javulhat a kereső találataiban, ezzel együtt több látogatót vonzhat be.

Érdemes vele foglalkozni, pénzt áldozni rá, mert máskülönben mit sem ér a weboldal! Ez biztos, hiszen hatalmas a versengés a találati listán, mindenki az első oldalon vagy a TOP 3-ban akar lenni, hiszen ezek azok a találatok, amelyekre a felhasználók kattintanak. Tovább a teljes tartalomhoz »

feb 24

A zenélés mellett beszélnünk kell a függőségekről is.

alkoholizmus kezelése

alkoholizmus kezelése

Úgy nőttem fel, hogy a képernyőhöz tapadva néztem a kedvenc bandáimat. Sokat befolyásolt rajtam szerintem az is, hogy milyen filmeket néztem és milyen játékokkal játszottam. Ettől függetlenül még mindig úgy gondolom, hogy a zene volt az a médium, ami a legtöbbet velem volt. Sokszor a legnehezebb időimben is.

Emlékszem, mindig újabb és újabb albumokat hallgattam, mikor nagymamámhoz buszoztam éppen. Az út, több mint három óráig tartott, de egyáltalán nem zavart, mivel tudtam, hogy legalább lesz egy csomó új élményem. Azóta nagyon sokat változott már a zenei ízlésem, de továbbra is ez maradt a legfőbb módja annak, hogy kifejezzem magamat. Most már táncolni is egészen merek, bár nem tudok. Ráadásul találtam egy csomó olyan barátot is, akikkel hasonló a zenei ízlésünk. Tőlük pedig új bandákat is megismerhetek, ezzel is bővítve a tudásomat.

A zene világa azonban nem csak szép dolgokból áll. A zenészekhez mindig közel állt a drog és alkoholfogyasztás és sajnos az egyik barátom is beleesett ebbe a csapdába. Valami megoldást akartam találni rá és a Felépülők oldala bemutatta nekem azt, hogy az alkoholizmus kezelése miként lehetséges. Persze ehhez a barátom beleegyezésére is szükségem volt, de ő is azt mondta, hogy érdekli, a Felépülők oldala. Tovább a teljes tartalomhoz »

feb 07

A megfelelő etikett címke kiválasztáshoz kell segítség?

etikett címke

etikett címke

A címkenyomtatásnál mindig fontos a minőség. Ez természetesen nem feltétlenül jelenti azt, hogy csak és kizárólag drága készülékekkel, alapanyagokkal érdemes dolgozni, mert a jelenlegi kínálat lehetővé teszi, hogy költséghatékony legyen az etikett címke kellékanyag beszerzés és persze maga a nyomtatás! Van, aki gondoskodjon a minőségről és a kedvező árakról, hiszen a cimke-nyomtato.hu oldalon megannyi lehetőség közül választhatnak az érdeklődők! Attól függően, hogy milyen mennyiségben nyomtatunk, úgy érdemes az etikett címke kínálatból választani. Az sem mindegy, hogy mit szeretnénk nyomtatni, hiszen mind a vonalkódok, mind egy szimplának tűnő termékleírás, összetevők, gyártó adatait felsorakoztató címkénél fontos, hogy sokáig megőrizze a feliratot a matrica. Ennek megfelelően széles választék áll rendelkezésre a különféle igényekhez, tehát mindenki meg tudja találni a neki megfelelőt. Tovább a teljes tartalomhoz »

dec 21

Online piac, ahol minden műszaki termék kapható!

bestmarkt.hu

bestmarkt.hu

Ez a bestmarkt.hu, ahol háztartási gépektől kezdve a számítástechnikai eszközökön át egész a szórakoztatóelektronikai termékekig minden kapható. Ilyenkor a téli estékre készülve sokan elgondolkodnak azon, hogy beszerezzenek egy újabb, nagyobb tévét. Jó is a téli bekuckózáshoz egy klassz kis film és mivel nagyon hamar sötétedik, sokszor az embernek nincs is kedve mást csinálni, mint megnézni egy jó filmet.

 

Ebben partner a bestmarkt.hu, ahol több mint százféle tévé közül választhatunk. Jó áron kapunk jó minőséget, garanciával. De hogy milyen is a kínálat? És egyáltalán, mi is az a LED, OLED, Ultra HD, és a többi? Erről remek összefoglalót találunk a bestmarkt.hu honlapján. A felbontás, a képminőség és minden egy helyen. Ez alapján már nagyon könnyű elkezdeni a keresgélést.

 

A keresgélés előtt azonban érdemes feliratkozni a hírlevélre, nem csak azért, mert 500 forintos kupont kapunk a feliratkozásért, hanem mert a hírlevélből az elsők között értesülhetünk az új termékekről, az akciókról. Több mint százezerféle terméket találunk a bestmarkt.hu-n, nem csak műszaki cikkeket, hanem játékokat, irodaszereket is. De most maradjunk a tévéknél. Szóval, ha eldöntöttünk, hogy szeretnénk vásárolni egy készüléket, akkor érdemes feltérképezni a lehetőségeket. Erre nagyon jó a bestmarkt.hu, mert itt a különböző szűrők segítségével le tudjuk szűkíteni a kínálatot. Elsőként nyilván az ár az, ami számít, a szűrést tehát érdemes itt kezdeni. Tovább a teljes tartalomhoz »

aug 23

Ismer valaki egy jó autós szaküzletet?

’klíma berendezés - Autó - Ápolás-karbantartás  | Olajwebshop.hu - kenőanyag megbízható forrásból’

’klíma berendezés – Autó – Ápolás-karbantartás  | Olajwebshop.hu – kenőanyag megbízható forrásból’

Nem olyan régen segítséget kértem a közösségi médián az ismerőseimtől, hogy nem ismer-e valaki egy jó autó boltot, szaküzletet. A posztom az alábbi címszavakkal írtam ki: klíma berendezés – Autó – Ápolás-karbantartás  | Olajwebshop.hu – kenőanyag megbízható forrásból.

Számomra a legfontosabb a megbízhatóság, ezért kérdeztem meg másokat, és kértem meg őket arra, hogy osszák meg velem tapasztalataikat. Azért kerestem autós boltot, mert az újonnan vásárolt autómhoz néhány ápolási és karbantartási szerre volt szükségem. Korábban ráleltem az Olajwebshop.hu oldalra és főként az érdekelt, hogy mi a véleménye az embereknek erről a boltról.

A ’klíma berendezés – Autó – Ápolás-karbantartás  | Olajwebshop.hu – kenőanyag megbízható forrásból’ című poszt meg is hozta a kívánt eredményt. Rengetegen válaszoltak, és szerencsémre nagyon egyetértettek az emberek. Mindenki dicsérte az általam megemlített szaküzletet. Javasolták, hogy menjek el személyesen is a boltba, de bátran rendeljek online is, ha úgy kényelmesebb nekem.

Megrendeltem amire szükségem volt, sőt még több dolgot is, majd személyesen vettem át az Etele úton, Kelenföldön az egyik szaküzletben. Rendeltem XADO AtomEx belső tér és szellőztető (klíma) tisztítót, egy 350 mm-es ablaktörlő lapátot, pontosabban Valeo First VF35-ös lapátot, egy M-es méretű autótakaró ponyvát, egy Liqui Moly Felgen Reiniger Spezial felni tisztítót és egy pumpás Sonax XTREME üvegtisztítót, hozzá meg egy Sonax 2 az 1-ben mikro szálas autóápoló szivacsot is. Tovább a teljes tartalomhoz »

jún 25

Energetikai tanúsítványok készítése Magyarország egész területén.

energetikai tanúsítványok készítése Magyarország egész területén

energetikai tanúsítványok készítése Magyarország egész területén

Ha egy olyan céget kerestek, akinek a fő profilja az energetikai tanúsítványok készítése Magyarország egész területén, akkor egyértelműen az e-tanusitas.eu-t tudom ajánlani. Ez egy olyan vállalkozás, akik elsődlegesen energetikai tanúsítványokat készítenek rendkívül rövid határidőkkel, emellett pedig ingatlanok értékbecslését is vállalják, hiszen a két tevékenység meglehetősen összefügg egymással. Hiszen mikor van szükség mindkettőre? Hát természetesen akkor, hogyha túl szeretnénk adni egy ingatlanon. Az értékbecslés opcionális dolog, az energetikai tanúsítvány megléte viszont elengedhetetlen a szerződéskötéshez, ezért jó, ha van egy olyan cég a látókörben, aki vállal ilyesmit.

Az e-tanusitas.eu csapata ráadásul nem csak a fővárosiakat szolgálja ki, vagy egy-egy nagyobb város környezetében élőket, mint sok más cég. Éppen ellenkezőleg: náluk dübörög az energetikai tanúsítványok készítése Magyarország egész területén. Ráadásul a honlapjukon található információk alapján nem is lényeges különbséggel az egyes kategóriák között. Mire gondolok? Nézzünk végig egy konkrét példát és rögtön érteni fogjátok ti is! Tovább a teljes tartalomhoz »

jún 23

Olcsó kanapé: aggódni kellene?

olcsó kanapé

olcsó kanapé

Az ember akaratán kívül az alacsony árakat azzal hozza összefüggésbe, hogy biztosan a minőséggel van valami gond. Pedig egy-egy akció korántsem jelenti azt, hogy alább kellene adnunk a minőségből, egyszerűen csak valami más áll a háttérben (élelmiszerekre ez nem feltétlenül igaz). Ha például bútorakció van vagy éppen jobb áron juthatunk hozzá egy ugyanolyan darabhoz, mint amit máshol tízezrekkel többért láttunk, az lehet amiatt is, mert egyszerűen csak jobb áron kínálják ugyanazt a terméket.

A MyBútort ezért is kell szemmel tartani, hiszen olcsó kanapé terén tényleg remek árakkal tud szolgálni, melyeket itt tekinthetnek meg az érdeklődők: https://mybutor.hu/kanape/olcso-kanape. Ha mindenképp arra pályázunk, hogy jóval kedvezményesebb áron juthassunk hozzá egy szuper kanapéhoz, akkor ezen a weboldalon biztosan megtaláljuk a számításainkat! Kiváló minőség, mégis olcsó kanapé ajánlatok. Hogyan lehetséges mindez? Tovább a teljes tartalomhoz »

máj 26

Csapatépítő programok a konyhában?

csapatépítő

csapatépítő

Közös program a kollégákkal? Akkor a legjobb, ami az ember eszébe juthat, ami nyerő találat, az a közös főzés! A Gastropolis lehet a csapatépítő helyszín, mely Budapesten található és ami főzőiskolaként működik, de egyúttal rendezvényhelyszín is. Remek programokkal várják azokat, akik a konyhában, a gasztronómia által szeretnék jobban megismerni egymást, önmagukat és hatékonyabbá tenni a közös munkát! Ennek gyümölcs majd a munkahelyen is érezhető lesz, hiszen akár a versenyt, akár a szimpla főzést választjátok, biztosan közelebb kerültök egymáshoz! Egy körülbelül 3-4 órás csapatépítő programról van szó, amely során a helyszínen felépített konyha a központi tere a szórakozásnak. Felszereltsége remek, az ételek alapanyagai kapcsán is a minőségre számíthattok. Miután elkészültek a finom ételek, közösen fogyaszthatjátok el azokat. Az eseményen egy profi séf is részt vesz, aki segíti a munkátokat. Kisegítő személyzet is jelen van, akiknek a feladata, hogy segítsék a résztvevőket és hogy gondoskodjanak a tiszta eszközökről, tehát a mosogatás most kivételesen nem rátok hárul! Remek csapatépítő programnak ígérkezik egy csoportos főzőcskézés, amihez mindent biztosít a Gastropolis Budapesten! Tovább a teljes tartalomhoz »

Régebbi bejegyzések «

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás